Stegen-609

A tudományos felmérések statisztikai adatai azt mutatják, hogy egy kevéssé közismert, de nagyon fontos tényező a műtét előtti ultrahang vizsgálat. Nekünk az a fontos, hogy a műtétre kerülő, bőr alatti visszértágulat, hol milyen méretű és a nem látható és nem is tapintható forrás erek hol helyezkednek el. Korábban ezeket a forrás ereket tapintottuk, illetve most már tudjuk, hogy valamit tapintottunk, ami hasonló lehetett, de gyakran nem azok voltak. A kiújulás egyik gyakori oka, hogy kettős ér van ott, ahol rendszerint csak egy szokott lenni. Szokatlan az adott ér lefutása, a nem tapintható rész emiatt bent marad.

Másik sikert tényező: a beteg által panaszolt erek valóban tűnjenek el. Előfordul, hogy egy szakember azt mondja, hogy a seprű ereket, azokat nem lehet eltüntetni. Ezt úgy kell érteni, hogy ő személy szerint nem tudja eltüntetni, de nem ajánl mást, aki ezt a kívánságot is teljesíteni tudná. Ahhoz, hogy teljes körű ellátást kapjunk, célszerű tehát olyan sebészt választani, aki a visszerekhez kellő mélységben ért, vagy akivel legalább szót tudunk érteni. Jó tudni, hogy a visszérkezelés nem egy fajta beavatkozást jelent, hanem több módszer kombinálását. Ebben lehet lézer vagy rádiófrekvenciás eszköz, egy-egy hagyományos mozzanat és injekciós kezelés is. Az eljárás rendszerint a nagyobb ereken, vagy a forrás ereken alkalmazott módszerről kapja a nevét, tehát lézer-műtét az amelyik több részműtétből tevődik össze, de a nagyobb, un. forrás ereket lézerrel zárjuk el, továbbiakat más műszerrel kiveszünk és a műtét alatt injekciókat is beadunk, szükség szerint.

Nagyon fontos, hogy milyen stádiumban van a visszeresség. Az előzetes vizsgálat során át kell beszélni, hogy a betegnek mi a panasza, mi az ami ebből teljesíthető. Ennek alapján, ha másik orvoshoz megy, akkor össze tudja hasonlítani a várható eredményt.

Fontos azonban azt is tisztázni, hogy pl. a beteg fájdalma valóban a visszerektől van-e. Ha már a műtét előtt felvilágosítjuk a beteget, hogy a várható eredménybe a fájdalom megszűnése bele tartozik-e, az további kellemetlenségektől tudja a beteget és az orvost egyaránt megkímélni. Fel kell világosítani a beteget, hogy a lábfájdalom gyakran a térd, csípő, gerinc, stb. betegségének a következménye és a beavatkozásunk legfeljebb csak részeredményeket hozhat, további szövődményeket előz meg, stb. de az összes bajt az adott esetben, nem fogja megoldani.

Az esetek többségében azonban mind a jó, tartós esztétikai eredményre, mind a panaszmentességre számíthatunk.

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Elérhetőségeink

Dr. Bihari Imre
rendelése

Hétfő(délután): Á+B Klinika Népszínház utca

Kedd(délután): Á+B Klinika Margit krt.

Szerda(délután): Á+B Klinika Kecskeméti utca

Csütörtök(délután): Á+B Klinika Népszínház utca

Á+B Klinika
Népszínház utca

1081 Budapest, Népszínház u. 46.

Információ: 06-30-9325-963

Bejelentkezés: (12 óra után) (06 1) 334-5468

E-mail: imre.bihari.dr@gmail.com

Á+B Klinika
Kecskeméti utca

1053 Kecskeméti utca 9. 2. emelet 1.

Á+B Klinika
Margit krt.

1027 Budapest, Margit krt. 40.

Telefonszám: (06 1) 202-2034